Kelet-Közép-Európa Blog

A blog Kelet-Közép-Európa és a Balkán történelmével, kultúrájával és hétköznapjaival foglalkozik. Itt olvashatsz programokról, eseményekről, könyvekről és tanulmányokról. Fedezz fel egy ismeretlen, de annál izgalmasabb régiót!

Képek

Hozzászólások

Rendszerváltás és történelem. Tanulmányok a kelet-európai átalakulásról.

2010.10.13. 17:53 :: kelet-europa

Október 12-én 18.00 órakor kezdődött a Szlovák Intézetben az „After Twenty Years. Reasons and Consequence of the Transformation in the Central and Eastern Europe" és a  "Rendszerváltás és történelem. Tanulmányok a kelet-europai átalakulásról” című könyvek bemutatója. A két nyelven megjelent tanulmánykötet szerzői főleg olyan doktoranduszok, akik az ELTE Történelemtudományok Doktori Iskolájának, azon belül a „Kelet-Európa története a 19. és 20. században” című programnak a hallgatói, egyben a program vezetőjének, Krausz Tamás professzor úrnak a tanítványai. A szerzők számát gyarapította két szlovák kolléga is, akik két színvonalas írással gazdagították a kötetet.

A kötetek megjelenését csaknem két évi kutató- és egy évi alkotói munka előzte meg. A közös cél az volt, hogy szomszédaink rendszerváltás utáni történetét, a gazdasági, politikai és társadalmi átalakulásokon keresztül, egymással is összehasonlítva sikerüljön egy fiatal történészgenerációnak értelmeznie. A projekt megvalósulását, amely egy konferenciát, egy nemzetközi workshopot és a két kötet megjelenését ölelte fel, a Visegrádi Alap anyagi támogatása tette lehetővé.

A bemutatót nagy szervezés előzte meg. Egy három éves projekt befejeződésének (?) lehettünk a tanúi. A rendezvény a Szlovák Intézet, a Lengyel Intézet, a Terra Recognita Alaptvány, az ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék, a L’Harmattan kiadó, az Osteuropa-Zentrum Berlin, a Visegrádi Alap és a berlini Német-Magyar Társaság közös munkájának eredménye volt. A rendezvény nagy nyilvánosság előtt zajlott. Az érdeklődés nagyságát mutatja, hogy a Szlovák Köztársaság Budapestre akkreditált nagykövete, Őexcellenciája Peter Weiss úr is megtisztelte részvételével. Az egyetemet dr. Borsodi Csaba rektorhelyettes úr, a Történeti Intézet igazgatója képviselte. Jelen volt még a berlini kiadás egyik szponzora, Klaus Rettel úr is, a Német-Magyar Társaság elnöke. A rendezvény moderátora Zahorán Csaba volt. A bemutató két nyelven, szlovákul és magyarul folyt, amelyet szinkrontolmács segítségével követhetett a közönség.
 
A bemutatót Milan Kurucz úr köszöntője nyitotta, aki házigazdaként üdvözölte a közönséget. Kurucz úr kifejezte azzal kapcsolatos örömét, hogy ez az alkalom nem az első olyan közös rendezvény, amelyen az ELTE BTK oktatói és hallgatói a budapesti kulturális intézetekkel (és rajtuk keresztül a szomszédos országokkal) azt demonstrálják, hogy képesek vagyunk közösen dolgozni és közösen, közös értékeket teremteni. Reményét fejezte ki továbbá, hogy ez a közös munka a jövőben is folytatódni fog.
 
A szót Krausz Tamás professzor úr vette át, aki röviden megköszönte a projekt minden résztvevőjének és szponzorának-segítőjének a munkáját, ill. támogatását. Név szerint is az intézetek igazgatóinak, Milan Kurucz, Arkadiusz Bernaś igazgató uraknak, ill. Borsodi Csaba rektorhelyettes úrnak az eddig kapott támogatást, de ugyanígy a berlini kiadó vezetőjének, Detlef W. Stein úrnak és a Német-Magyar Társaság jelenlévő elnökének Klaus Rettel úrnak a segítségét is.
 
Ezt követően a kötetek szerkesztői, Mitrovits Miklós és Csaplár-Degovics Krisztián mondták el gondolataikat a kötetek születéséről, majd dr. Slávka Otčenašová kassai történész és dr. Pók Attila, az MTA TTI igazgatóhelyettese mutatta be a két kötetet. Mindketten kiemelték az új generációs történészek munkájának fontosságát, ill. a szomszédos országok történésztársadalmai közötti együttműködés szükségességét. Pók Attila felvázolta azt is, hogy milyen lehetséges irányokban lehetne a megkezdett kutatásokat folytatni.
 
A magyar nyelvű kötetet a hazai könyvesboltokban lehet beszerezni. Az angol nyelvű kiadás iránt érdeklődőknek Csaplár-Degovics Krisztiánnal kell felvenniük a kapcsolatot (ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék).
 
Az ELTE BTK ezúton is köszöni a fenti támogatóknak a közreműködését, ill. azt, hogy segítségükkel a kötetek nemcsak az alkotói közösség, hanem az egyetem nevét is terjeszteni fogják világszerte.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv 1989 könyvajánló kelet európa lharmattan krausz tamás elte btk kelet európa története tanszék kelet európai tanulmányok csaplár degovics krisztián mitrovits miklós terra recognita zahorán csaba osteuropa zentrum berlin

A bejegyzés trackback címe:

https://kelet-europa.blog.hu/api/trackback/id/tr122369214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása