Kelet-Közép-Európa Blog

A közelmúltban több nagy összefoglaló kiállítás és kiadvány született az 1910-1939 közötti korszak közép- és kelet-európai avantgárd művészetéről Európában és az Egyesült Államokban is, a nyugat-európai és az érintett országok összefogásával. Az egyes országok művészeti mozgalmainak és a kiemelkedő életműveknek a feltárása után most már az összehasonlító kutatás is komoly eredményeket mutathat fel. Ezért is választották a kiállítás kurátorai a kiállításcsere helyett a nehezebb, de izgalmasabb, közös kiállítástípust, amely közvetlen lehetőséget teremt két ország művészetének, kultúrájának összehasonlítására, ezúttal a XX. század két világháborúja közötti korszak vizsgálatával.

A két világháború közötti időszak nagyon eltérő történelmi körülményei között sok különbség tapasztalható a lengyel és a magyar grafikában, ugyanakkor számos hasonlóság is megfigyelhető. Magyarországon az 1920-as években a világháború, a forradalmak és a területi veszteségek traumái késztetik a művészeket új utak keresésére, míg Lengyelországban a rég óhajtott vágy beteljesülése, az ország újraegyesítése ad lendületet a jelen művészi értelmezésének, hagyományos és modern formák vegyítésével. Az 1930-as években mindkét országban jelentkeznek azonban a saját nemzeti kérdéseken kívül a modern civilizációra jellemző általános válságtünetek. Ez mindenekelőtt a társadalmi viszonyok kritikájában, valamint második világháború előestéjén a világ sorsának alakulására vonatkozó katasztrofikus látomásokban nyilvánult meg.

A könyvművészet és a populáris kultúra felé is nyitott grafika a maga rugalmas eszközeivel közvetlenebb kapcsolatot őriz meg a társadalom égető, aktuális kérdéseivel, mint a képzőművészet más műfajai, úgy, hogy közben megőrzi autonómiáját, művészi színvonalát. Jól megfigyelhető ez mind az avantgárd grafikai lapokon, a közvetlenül társadalomkritikai élű alkotásokon, mind pedig a népi és történelmi tradíciókból táplálkozó klasszicizáló, archaizáló műveken. A kiállítás kiemelkedő lengyel (Wladyslaw Skoczyla, Edmund Bartolomiejczik, Stanislaw Ostoja-Chrostowski, Tadeusz Cieslewski, Stefan Mrozewski) és magyar grafikusok (Uitz Béla, Moholy-Nagy László, Bortnyik Sándor, Derkovits Gyula, Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Molnár-C. Pál) mintegy 200 műalkotásán keresztül ad áttekintést a húszas, harmincas években párhuzamosan érvényesülő különböző tendenciákról, melyek a 20. század történelmi megrázkódtatásokban gazdag időszakáról tanúskodnak. A nézők a sokszorosított grafika legkülönbözőbb technikáinak - a fa- és linóleummetszet, rézkarc, litográfia - esztétikai értékeit az eszközöket nemegyszer virtuóz módon kezelő művészek munkája nyomán fedezhetik fel. A kiállítás elsősorban azoknak szól, akik érzékenyek a grafika intim, részletszépségekben és árnyalatokban gazdag műfajára, de joggal számíthat azokra is, akiket érdekel a lengyel táj, a lengyel irodalom és történelem. Már a két világháború között ismert volt a modern lengyel fametszet kiemelkedő jelentősége, a mai közönségnek módja nyílik még szélesebb betekintést kapni a lengyel grafika történetébe. A tárlat a magyar grafika ismerőinek is tud újat nyújtani, mert több olyan felfedezést is a közönség elé tár, amelyeket a Magyar Nemzeti Galéria grafikai osztályának munkatársai az elmúlt évek nagy kiállításai kapcsán tettek.

A kiállítás programjának nem csupán tudományos aktualitása van. Máig vetül a nagy történelmi traumák árnya, tovább élnek régi társadalmi problémák, időszerű az egyetemes folyamatok és a nemzeti identitás viszonyának kérdése. Az eligazodást nehezíti a múlt felszínes ismerete. A két kurátor elképzelései találkoznak abban, hogy az önismerethez nagymértékben hozzájárul a múlt e problémákat érintő alkotásainak elfogulatlan vizsgálata, amiben hasznos segédeszköz az összehasonlítás. Jobban megismerhetjük, mi az, ami igazán saját, ha megtudjuk, mi az, ami közös vagy különböző.

A kiállítás kurátorai: Bakos Katalin (Magyar Nemzeti Galéria) és Anna Manicka (Varsói Nemzeti Múzeum)