Kelet-Közép-Európa Blog

A blog Kelet-Közép-Európa és a Balkán történelmével, kultúrájával és hétköznapjaival foglalkozik. Itt olvashatsz programokról, eseményekről, könyvekről és tanulmányokról. Fedezz fel egy ismeretlen, de annál izgalmasabb régiót!

Képek

Hozzászólások

Filmek Kelet-Európából (Anno 1989)

2009.06.24. 13:09 :: kelet-europa

Mint korábban beszámoltunk róla, a Politikatörténeti Intézet (PTI) a kelet-európai rendszerváltás huszadik évfordulójára emlékezve filmklubot szervez Anno 1989 címmel. A március óta zajló rendezvénysorozat keretében eddig nyolc film került levetítésre, melyek témái a rendszerváltást boncolgatják. A filmvetítések után a résztvevők minden alkalommal egy-egy meghívott vendéggel közösen vitathatták meg a látottakat. A PTI a Figyelőnettel együttműködve rendszeresen beszámolókat készített a filmek utáni beszélgetésekről.

„Ki a csöcs az a Nagy Imre?” - Török Ferenc: Moszkva tér c. filmje:A rendszerváltáskor érettségiző generáció még „szalonképesebb” volt, mint a mai tinédzserek – állapította meg Török Ferenc rendező és Laki László szociológus egy most indult filmklub beszélgetésén. A Moszkva tér című film szereplőivel csak megtörténnek az események, értetlenül kérdezik, hogy „ki a csöcs az a Nagy Imre”?
 
„Nyald ki Honecker, én már Nyugaton vagyok" - Florian Henckel von Donnersmarck: A mások élete c. filmje:
A Kádár-kor titkosszolgálatai – ellentétben a Stasival - nem jogutód nélkül szűntek meg, különböző hivatalokká alakultak. Az sem tisztázott, hányad részét semmisítették meg az ügynöki dokumentumoknak. A Politikatörténeti Intézet Anno 1989 Filmklubjában e héten A mások élete című film kapcsán beszélgettek a szakértők.
 
"Azé a Kárpát-medence, aki teleszüli?" - Cristian Mungiu: 4 hónap, 3 hét, 2 nap c. filmje:
Romániában a nacionalizmus és az abortusztilalom sajátos módon fonódott össze: a Kárpát-medence azé, aki teleszüli – vélte Ceausescu. Az Anno 1989 filmklubon Tamás Gáspár Miklós tartott előadást a Négy hónap, három hét, két nap című román film vetítése után.
 
"Szovjet szex Gorbacsov idején" - Vaszilij Picsul: A kis Vera c. filmje:
Még senki nem sejti, hogy a vég közeleg: 1988-at írunk, a gorbacsovi politika zenitjén jár, az ortodox kommunisták még nem indulnak támadásra, enyhül a párt szorítása a Szovjetunión. A kis Vera című film hősei azonban nem érzik, hogy forr körülöttük a történelem, őket a mindennapi élet mindennapi problémái kötik le. A nézőket pedig a szovjet filmipar első „szexjelenete”, amelyben az első szovjet „nyuszilány” játszik.
 
 
 "Előre nyugatnak!" - Erdélyi Dániel: Előre! c. filmje:
A „mini hidegháborúban” a nyugat a történelem szemétdombjára kívánta űzni a Szovjetuniót. Magyarországon 1984-ben a „kinti életforma” csak a hobbi szintjén jelenhet meg.
 
"Nincs szebb világ" - Otar Joszeliani: Brigantik c. filmje:
A korszakok és rezsimek lényegükben alig különböznek, mindegyik jellegét a hatalom, elnyomás, erőszak és árulás jelenségei határozzák meg. Nincs haladás, nincs szebb világ – legalábbis Otar Joszeliani Brigantik című filmjében.
 
"Kocsmaforradalmárok Romániából" - Corneliu Porumboiu: Forradalmárok 89 c. filmje:
Romániában sokan úgy vélik, hogy Ceausescu idején jobb volt, mások a forradalom hősének szerepében tetszelegnének. Porumboiu filmjéből nem derül ki, hogy volt-e forradalom az országban, de erre még a történészek sem adtak kielégítő választ.
 
"A keleti nyugat vagy a nyugati kelet vagyunk?" - Fekete Ibolya: Bolse Vita c. filmje:
A szovjetek „nyugatot látni” jöttek Magyarországra, az amerikaiak kalandot kerestek a „vad keleten” a rendszerváltás éveiben – az Anno 1989 Filmklubon Vágvölgyi B. András helyezte történelmi keretek közé Bolse Vitát, a magyar rendszerváltásról készült kevés magyar játékfilm egyikét.

A filmklub ősszel a következő filmekkel folytatódik:

Szeptember 9. Danis Tanovic: Senkiföldje (bosnyák, 2001)
Vendég: Juhász József, történész

Szeptember 23. Dusan Makavejev: A gorilla délben fürdik (német-jugoszláv, 1993)
Vendég: Konok Péter történész
 
Október 7. Anna Kazejak-Dawid, Jan Komasa, Maciej Migas: Örömóda (Oda do radosci) (lengyel, 2004)
Vendég: Tamás Pál szociológus

 
Október 21. Vít Klusák - Filip Remunda: Cseh álom (2004)

November 4. Grunwalsky Ferenc: Visszatérés – Kicsi, de nagyon erős 2. (magyar, 1998)
 
Helyszín:
Politikatörténeti Intézet I. emeleti konferenciaterme (Bp. V., Alkotmány u. 2.)
Időpont:
18 óra
 

Szólj hozzá!

Címkék: film programajánló figyelőnet rendszerváltás kelet európa politikatörténeti intézet anno1989

A bejegyzés trackback címe:

https://kelet-europa.blog.hu/api/trackback/id/tr121205521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása