2014. február 27-én került sor a budapesti Lengyel Intézet és a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége közös programsorozatának második találkozója, melynek különleges vendégei Bogdan Borusewicz a Lengyel Köztársaság Szenátusának elnöke, a lengyel demokratikus ellenzék egyik vezetője, Engelmayer Ákos a lengyel Szolidaritás mozgalom egykori tagja és Pákh Tibor ellenálló, az 1980-as podkowa leśnai éhségsztrájk egyetlen magyar részvevője voltak. A beszélgetést az egész éven át tartó programsorozat házigazdája Mitrovits Miklós történész vezette.
A rendezvényen a szenátus elnöke arról beszélt, hogy Kelet-Közép-Európa három nagy társadalmi robbanása, az 1956-os magyar forradalom, az 1968-as prágai tavasz és az 1980-as lengyel Szolidaritás szorosan összekapcsolódott. A lengyel ellenzékiek tudatosan vizsgálták, elemezték a korábbi magyar és csehszlovák eseményeket és megpróbáltak azokból a maguk számára hasznos tanulságot levonni. Arra jutottak, hogy a célkitűzéseknek reálisnak és elérhetőknek kell lenniük, nem szabad semmi olyat követelni nyíltan, ami a Szovjetuniót katonai beavatkozásra készteti (önkorlátozó forradalom). A szabad választásokat lehetett ugyan óhajtani, de nem volt szabad a mozgalom követelései közé felvenni (lásd a gdański Lenin Hajógyár munkásainak 21 pontját). Szintén a korábbi tapasztalatokból jutottak arra a következtetésre, hogy az embereket nem szabad kiengedni az utcára tüntetni, hanem a gyárakat kell elfoglani, ami védelmet is nyújt számukra a hatalommal szemben. A lengyel társadalmi mozgalom azért lehetett sikeres, mert tudatosan épült fel és tudatosan bánt a hatalommal.
Az 1989-es kerekasztal-tárgyalásokról Borusewicz elmondta, hogy azért volt lehetséges a tárgyalás, mert a hatalom is meggyengült és belátta, hogy nincs más választása, tárgyalni kell a Szolidaritással. A szenátus elnöke elismerte, hogy ő maga ellenezte a tárgyalások megkezdését, mert arra számított, hogy lesz még egy nagyobb sztrájkhullám az országban és akkor még erősebb pozícióban lesz majd a Szolidaritás. Végül azonban megváltoztatta a véleményét. Hangsúlyozta: ha a tárgyalásos út akár csak egy ember életét is megmentette, már akkor megérte, és ezt 25 évvel később is így látja.
Legvégül szó esett az ukrajnai eseményekről, illetve a lengyel-ukrán viszonyról. Borusewicz szerint a helyzet rendkívül súlyos, hiszen Ukrajna Európa egyik legnagyobb országa. Ami ott történik, az nem csupán ukrán belügy, nem csak az ukránok problémája, hanem egész Európa ügye. Éppen ezért egész Lengyelország szolidáris az ukránokkal, akik szeretnének szabadon és jobban élni. A szolidaritás azonban kevés, érdemileg is segíteni kell az ukránokat.
A szenátus elnöke után Pákh Tibor kapott szót, aki 1980 májusában részt vett Lengyelországban, Podkowa Leśnában azon az éhségsztrájkon, amit Mirosław Chojecki, a NOWA független kiadó vezetőjének a szabadonbocsájtásáért folytattak. Pákh önként utazott Lengyelországba, hogy jelenlétével is kifejezze szolidaritását a lengyel ellenzékkel. Részvételét ma is emléktábla hirdeti a kisváros temploma falán, valamint Podkowa Leśna később díszpolgárává avatta Pákh Tibort.
Pákh Tibor elmesélte azt az esetet is, amikor 1984-ben a Jaltai Egyezmény 30. évfordulóján éppen ebben a teremben tartottak egy konferenciát, ahogy lengyel és szovjet katonák, illetve történészek igazolták Kelet-Európa szovjet megszállását. Pákh Tibor szót kért és elmondta, hogy a szovjet megszállók nem biztosítják e népek önrendelkezési jogát, pedig azt még Jaltában is megígérték. Miután Pákh hosszasan sorolta a különböző nemzetközi egyezményeket, amelyeket a szovjetek nem tartanak be, a hallgatóság kivonult. Később Pákh Tibort nem engedték be a Lengyel Intézetbe sem.
Pákh Tibor az ellenzékiség sajátos formáját képviselte. Az erkölcsi és jogi normákat szem előtt tartva, ahol lehetett elmondta véleményét, reklamált és leveleket írt. Emellett mindig fontosnak tartotta a lengyel-magyar összefogást, a lengyel társadalmi mozgalomban olyan példát látott, amit Magyarországon is követni kellett volna.
Az este harmadik vendége Engelmayer Ákos volt, aki a hatvanas évek eleje óta Lengyelországban él, részt vett a lengyel ellenzék munkájában, tagja volt a Szolidaritásnak, majd a rendszerváltás után öt éven keresztül Magyarország varsói nagykövete volt. Engelmayer elmesélte, hogy Podkowa Leśnában 1986-ban a régióban először avattak emléktáblát a magyar forradalomra emlékezve. A tábla elkészítése titokban zajlott, először csak a márványtáblát rendelték meg szöveg nélkül. Amikor a kőfaragó megkérdezte, hogy „társadalmi célokra” lesz-e a tábla,miután a válasz igen volt, a 100 000 złotys ár helyett 15 000 złotyért odaadta. Engelmayer a lengyel-magyar kapcsolatokról elmesélte, hogy Podkowa Leśna temetőjében három magyar katona sírját máig ápolják a lengyelek, pedig a magyarok Hitler oldalán álltak 1944-ben Varsó mellett. A magyar katonák azonban együttműködtek a lengyel felkelőkkel, nem harcoltak ellenük, inkább segítséget nyújtottak. Ezért is tartják máig emlékezetükben a lengyelek e katonákat.
Végül Podkowa Leśna harmadik magyar vonatkozású története is szóba került: a nyolcvanas években itt alakult meg a Lengyel-Magyar Szolidaritás határokon átnyúló ellenzéki szervezet.
A beszélgetés végén szót kért Hartyányi Jaroszlava, az Országos Ukrán Önkormányzat elnöke, aki köszönetet mondott Lengyelországnak az ukrán népnek nyújtott támogatásért és azoknak a magyaroknak, akik részt vettek a különböző szolidaritási tüntetéseken.
Hozzászólások